Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Thaiföldön is tüntetnek

Létrehozva:

Több száz, a miniszterelnök lemondását, új alkotmányt és az uralkodó jogkörének a megnyirbálását követelő tüntető gyűlt össze szerdán Bangkokban, ahol ezzel egy időben utcára vonultak a király támogatói is.

A kormányellenes tiltakozók az Éhezők viadala című, megfilmesített regényből ismert, három ujjas kézjelet is felmutatták, amely az országban évek óta a hatalom elleni harc szimbóluma.

Beszámolók szerint a környékre, ahol a nap folyamán később a Németországból hazatérő király autókonvoja is áthalad, mintegy 15 ezer rendőrt vezényeltek ki, sokan a tüntetők és a királypárti csoportok közti összecsapásoktól tartanak.

A demonstrálók egyebek közt a 2014-es katonai puccsal hatalomra került Prajuth Csan-Ocsa miniszterelnök lemondását követelik. Követeléseik közt szerepel továbbá új alkotmány elfogadása, illetve a király jogkörének a jelenlegi alkotmányban rögzített jogainak megnyirbálása és az uralkodó pénzügyi elszámoltatása is.

Prajuth Csan-ocsa már korábban leszögezte, hogy a kormány a szólásszabadság jegyében engedélyezi a megmozdulásokat, de nem tűri a monarchia reformjára vonatkozó követeléseket.

A tiltakozást szervező Thammaszat Egyesült Front eközben átnevezte magát Hana Racadonra ama csoport neve után, amely 1932-ben puccsal vetett véget az országban az abszolút monarchiának.

Kedden már 21 tüntetőt letartóztattak, ellenük a közrend megzavarása miatt indítottak eljárást, és az ügyüket ugyancsak szerdán tárgyalják.

Thaiföldön idén korábban is tüntetések zajlottak, szeptemberben több tízezren vonultak utcára.

A délkelet-ázsiai ország belpolitikáját évek óta a királyság és a hadsereg hívei, valamint a vidéki szavazók és a diákok közötti szembenállás jellemzi. A thaiföldi hadsereg, amely a monarchia és az intézmények őrének tartja magát, többször beavatkozott már az ország belpolitikai életébe, amikor úgy vélte, hogy a civil kormány túllépte hatáskörét.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink