Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Putyin bejelentette: már a második orosz vakcinát jegyzik be

Létrehozva:

A második oltóanyagot, az EpiVacCorona elnevezésű vakcinát a novoszibirszki Vektor Állami Biológiai és Virológiai Központ állította elő. 

Putyin elmondta, hogy a járvány elleni védekezés két kulcsszereplőjét, Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettest és Anna Popovát, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetőjét a Vektor vakcinájával oltották be. Szorgalmazta az első két orosz vakcina tömeggyártásának felfuttatását, hogy mielőbb a gyógyszertárakba kerüljenek.

Golikova a tanácskozáson közölte, hogy a szeptember 30-án szabadalmaztatott EpiVacCorona elsőként, a Gamaleja Intézet által augusztus 11-én bejegyeztetett Szputyik V vakcinával szemben nem egy újabb adenovírusalapú vektorvakcina, hanem kegy szintetikus platformon előállított peptidvakcina, amelynek segítségével az immunrendszer megtanulja azonosítani, majd semlegesíteni a vírust.

A Covid–19 járvány alatt engedélyezett orosz gyakorlatban az oltóanyag tesztelésének harmadik, tömeges fázisa a hivatalos (feltételes) bejegyzést követően kezdődik meg. Golikova közölte, hogy a Vektor hamarosan legyártja az első 60 ezer adag vakcinát, amellyel 40 ezer – köztük 150, 60 évnél idősebb – önkéntest oltanak majd be.

A miniszterelnök-helyettes azt hangoztatta, hogy az oroszországi Covid–19-helyzet nyugtalanító, de irányítható, és a két vakcina megjelenése után nincs szükség az eddig bevezetett korlátozásokon felüli újakra.

Putyin elmondta, hogy „közeledik” a moszkvai Mihail Csumakov Immunbiológiai Készítmények Kutatásának és Kidolgozásának Szövetségi Tudományos Központja által fejlesztett harmadik vakcina is.

Legnépszerűbb cikkeink