Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Nekimegy a techóriásoknak az EU

Létrehozva:

Nagyjából húsz cégből álló listát hozna létre az Európai Unió, melyen azok a nagy internetes óriások szerepelnének, melyeket az átlagnál keményebb szabályokkal reguláznának meg.

Az EU régóta dédelgetett ötlete, hogy a nagy internetes óriásokat megregulázza. Az FT értesülései szerint húsz, többnyire amerikai cég készülhet arra, hogy Brüsszel a szerinte túl nagy piaci súlyát megpróbálja majd csökkenteni, többek között a Facebook, az Apple, az Amazon és a Google is hátrányos megkülönböztetésben részesülhet – írja a Financial Times nyomán a portfolio.hu.

A Financial Times cikke szerint az unió célja, hogy a kisvállalatokat hozza helyzetbe az óriásokkal szemben, így például arra köteleznék az érintett cégeket, hogy megosszák adataikat versenytársaikkal, illetve átláthatóbban közöljék, hogyan jutnak információkhoz.

A tervezett listára különböző paraméterek alapján kerülnének fel a cégek a javaslat szerint, így vizsgálnák például a piaci részesedésüket és a felhasználóik számát. A kritériumok részletei egyelőre nincsenek kidolgozva – teszik hozzá.  

Legnépszerűbb cikkeink