Nagyvilág

Többen meghaltak etnikai támadásokban Etiópiában

Published

on

A hatóságok két támadót elkaptak.

Gasu Dugaz elmondta, hogy nyolc civil megsebesült, az egyik áldozat pedig külföldi.

Két támadót a hatóságok élve elfogtak, és több gépkarabélyt lefoglaltak.

A térségben élők újságíróknak azt mondták, hogy a támadások célpontjai a helyi amara és agasz etnikai kisebbségből kerültek ki.

Nem sokkal korábban az etiópiai kormány katonákat és szövetségi, illetve körzeti rendőröket vezényelt ki a Benisangul-Gumuzban található Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógát mellé, az állam egyes részei pedig katonai irányítás alá kerültek a támadásokat követően.

Szeptemberben az Etiópiai Emberi Jogi Bizottság arra figyelmeztetett, hogy az államban nőtt a civilek ellen elkövetett támadások száma.

Etiópia Afrika második legnépesebb országa és a kontinens egyik leggyorsabban növekvő gazdasága. Az országban jövőre választásokat tartanak. A több évtizednyi kormányzati elnyomás keltette csalódottság és az Abij Ahmed hatalomra kerülése óta bevezetett demokratikus reformok felbátorították a regionális befolyással rendelkező politikusokat, hogy kihívják a kormánypártot. Mindez gyakran etnikai villongás formájában is testet ölt.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version