Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A szélsőjobb felbátorításával vádolta Trumpot a michigani kormányzó

Létrehozva:

Whitmer kitért Trumpnak az első elnökjelölti vitán a szélsőjobboldali mozgalmakkal kapcsolatos szavaira, kiemelve, hogy az elnök a Proud Boys nevű szélsőjobboldali csoport tagjaira utalva úgy fogalmazott: „lépjenek hátra és maradjanak készenlétben”.

A felszólítást később a Fehér Ház részéről úgy értelmezték, hogy azzal Trump annyit üzent: „maradjanak nyugton”. Whitmer szerint a szélsőségesek nem elutasításként, hanem csatába szólító felkiáltásként értékelték, amit Trump mondott.

„Amikor a vezetőink megszólalnak, a szavaiknak súlyuk van. Amikor a vezetőink találkoznak és barátkoznak hazai terroristákkal, szentesítik a viselt dolgaikat és bűnrészessé válnak. Ha szítják a gyűlöletbeszédet, akkor szintén bűnrészesek” – jelentette ki Whitmer.

Bírálta továbbá az elnököt a koronavírus-járvány kapcsán is, úgy vélekedve, hogy a járvány elmúlt hét hónapjában Trump tagadta a tudományos tényeket, figyelmen kívül hagyta a saját járványügyi szakértőit, bizalmatlanságot szított, és bátorította azokat, akik félelmet, gyűlöletet és megosztást keltenek.

Trump Twitter-üzenetben válaszolt a vádakra, s azt rótta fel Whitmernek, hogy inkább hálásnak kéne lennie, amiért a hatóságok megvédték.

Az FBI csütörtökön jelentette be a Whitmer elrablására irányuló terv leleplezését. Az emberrablást egy 13 tagú csoport készítette elő, és terveik szerint még a november 3-i választások előtt végrehajtották volna. A 13 gyanúsítottat letartóztatták. Közülük heten a Wolverine Watchmen nevű, szélsőjobboldali fegyveres csoport tagjai. Nem csupán a kormányzó elrablását tervezték, hanem a michigani törvényhozás épületének megtámadását is.

Egyelőre nem tudni, mi motiválta a csoportot, az AP hírügynökség nem zárta ki azt sem, hogy a Whitmer által elrendelt, a járvány lassítását célzó korlátozások állnak az összeesküvés mögött, amelyek következtében egyebek közt sok vállalkozás forgalma drasztikusan visszaesett. Ezzel kapcsolatban Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje rámutatott Trumpnak egy áprilisi Twitter-üzenetére, amelyben, Whitmer járványügyi korlátozásaira utalva azt írta: „szabadítsátok fel Michigant!”.

Az elmúlt hónapokban az FBI több feljegyzésben figyelmeztetett arra, hogy a választások előtt az erőszak eszközeihez folyamodó szélsőséges mozgalmak komoly veszélyt jelenthetnek a választási folyamatra. Kiemelték azt is, hogy a koronavírus-járvány miatti feszült belpolitikai helyzet, valamint külföldről eredő dezinformációs kampányok tovább súlyosbíthatják e veszélyeket.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink