Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Mintegy kétmillió halva születés történik évente a világon

Létrehozva:

Először készült becslés a világon a halva születettek számáról.

Mintegy kétmillió halva születés történik évente a világon, nagyobb részük a fejlődő országokban – olvasható az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) és a UNICEF csütörtökön közzétett jelentésében.

A múlt évben négy magzati halál közül három Afrika Szaharától délre eső országaiban és Délkelet-Ázsiában történt – olvasható a tanulmányban, mely világon először készített becslést a halva születettek számáról. Meghatározásuk szerint halva születésről akkor beszélünk, ha a magzat életjelek nélkül, a várandósság 28. hetében vagy azután jön világra. „A világon valahol minden 16. másodpercben elszenvedi egy anya a halva szülés kimondhatatlan tragédiáját” – mondta Henrietta Fore, a UNICEF ügyvezető igazgatója.

Nagyobb odafigyeléssel, megfelelő terhesgondozással és gyakorlott szüléskíséréssel többségében megelőzhető lenne a halva születés – tette hozzá.

A jelentés figyelmeztetett, hogy a világjárvány miatt a helyzet súlyosabbá válhat: az egészségügyi szolgáltatások becsléseik szerint felére csökkenhetnek, ami további 200 ezer halva születéssel járhat 2021-ben 117 fejlődő országban. A WHO szerint a halva születések több mint 40 százaléka a szüléskor történik, ami megelőzhető lenne képzett egészségügyi segítséggel.

A fejlett országokban az etnikai kisebbségek körében gyakoribb a halva szülés, Kanadában például az inuit nők majdnem háromszor annyi magzati halálozást szenvednek el, mint a lakosság többi része – állapította meg a jelentés.

Az Egyesült Államokban élő afroamerikai nők körében csaknem kétszer akkora a halva szülés kockázata, mint az európai származásúak között.

Legnépszerűbb cikkeink