Magyarország
A PSZ ingyenes tesztelést, a veszélyeztetett pedagógusoknak távoktatást követel
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) sürgeti a veszélyeztetett pedagógusok távoktatását, szakemberek által meghatározott időközönkénti ingyenes tesztelését, és a fertőzötteknek 100 százalékos táppénz biztosítását . Az érdekvédők a csütörtöki közleményükben azt írták, az őszi szünet után az általános iskolák felső tagozatain és a középiskolákban hibrid oktatás bevezetésére van szükség.
Követeléseik között – amelyeket egy koronavírussal fertőzött tanár halála kapcsán foglaltak össze – szerepel, hogy abban a közoktatási intézményben, amelyben megjelenik a vírus, azonnal rendeljenek el tanítás nélküli munkanapokat, és ha a megbetegedések száma nő, rendeljenek el tantermen kívüli oktatást.
Kiemelték: mindenki, aki oktatásban dolgozóként karanténba kerül, kapja meg a teljes fizetését, mint ahogyan Kásler Miklós miniszter bejelentette.
Kitértek arra is, hogy az őszi szünet után, novembertől az általános iskolák felső tagozatain és a középiskolákban hibrid oktatást kell bevezetni, ami szerint az osztályokat két csoportra kellene bontani, az egyik összesen 3 napot járna iskolába, kettőt otthon tanulna, a következő héten cserélnének, így csökkenthető lenne a találkozások száma, ezáltal a fertőzés veszélye.
Felvetették azt is, hogy vezessenek nyilvános adatbázist arról, hány tanuló és hány oktatásban dolgozó került karanténba, hányan fertőződtek meg, kerültek kórházba, haltak meg a koronavírus-fertőzés következményeként.
Követelik továbbá, hogy október 12-ig közölje a kormány, a közelgő őszi érettségi időszakában milyen biztonsági intézkedéseket tervez. A PSZ szorgalmazta, hogy ezek a biztonsági intézkedések legalább olyan szigorúak legyenek, mint a tavaszi érettségi időszakában.
A szakszervezet várja a kormány mielőbbi intézkedéseit és azok bejelentését a további tragédiák elkerülése érdekében – írták.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!