Magyarország

A magyar dizájn fontos exporttermék – megnyílt a 360 Design programsorozat kiállítása

Published

on

A 360 Design című kiállításon huszonnégy magyar és régiós dizájner mutatkozik be.

Az V. kerületben, az Aulich utca 4-6. szám alatt tekinthető meg a tárlat. A programsorozatot a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szervezi. A megnyitón Bata-Jakab Zsófia azt hangsúlyozta, hogy szeretnék, ha a megváltozott gazdasági helyzetben is láthatóak maradnának a tervezők. Az ilyen programokban látják az iparág jövőjét, amelyek biztosítják a folytonosságot, és ösztönzik az értékesítést. Hasonló rendezvény még a Budapest Design Week, amelyet idén tizenhetedik alkalommal rendeznek meg.

Az ügynökség igyekszik lehetőségeket biztosítani a dizájnerek számára a vírushelyzetben is, céljuk, hogy Budapest központi szerepet tölthessen be a régióban a dizájnszakmában. 

A 360 Design háromnapos programsorozat, a kiállítás mellett kerekasztal-beszélgetések is fognak folyni a szakma aktuális kérdéseiről.

Pomázi Gyula, a Magyar Formatervezési Tanács és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke elmondta, hogy a kreatív- és dizájnipar nagyjából két és félszer gyorsabban növekedett, mint a gazdaság egésze az elmúlt időszakban. A magyar dizájn a hazai gazdaság egyik legfontosabb exporttermékévé nőtte ki magát – hangsúlyozta.

A 360 Design Budapest kiállításon az Adamlamp, a Codolagni, az Error n’more, a Hannabi, Kele Sára, a KOMONKA, Lakatos Ábel, a LumoConcept, Miklósi Ádám, az Oleant, a Paper Up, a Planbureau, a Plydesign, a Position Collective, a RAWfiction, Regős Anna, a Sixay, a Socowoo, a Studio Nomad és Ungár Fanni mutatják be termékeiket.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version