Nagyvilág
Kedd reggelig karanténban marad Ursula von der Leyen
Az Európai Bizottság elnökén minden csütörtökön Covid-tesztet végeznek.
Vasárnap este tájékoztatták Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy múlt héten kedden olyan tárgyaláson vett részt, amelynek egyik résztvevőjének pozitív lett a koronavírus-tesztje. Ugyanakkor az elnök két nappal ezután valamennyi tagállam vezetőjével találkozott – írja a Hvg.
Von der Leyen erről a Twitteren számolt be, hozzátéve, hogy önkéntes karanténba vonul kedd reggelig. Az uniós bürokrácia elnökét utoljára múlt héten csütörtökön tesztelték, akkori eredménye negatív volt. Egyébként a belső protokoll szerint Von der Leyenen minden csütörtökön végeznek el Covid-tesztet. Az elnök azt is közölte, hogy hétfőn reggel ismét mintát vettek tőle, vélhetően ezzel függ össze az, hogy csak holnap reggelig lesz karanténban – ha negatív lesz a tesztje.
Ennél sokkal érdekesebb, hogy múlt héten csütörtökön és pénteken uniós csúcstalálkozó volt Brüsszelben, ahol a tagállami állam- és kormányfők személyesen vettek részt. Vagyis Ursula von der Leyen mind a 27 vezetővel, illetve Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével is két napon keresztül egy tárgyalóteremben tartózkodott – igaz, szigorú biztonsági szabályok mellett, a fotók tanúbizonysága szerint a testi kontaktus is a könyökpusziban merült ki. A múlt heti uniós csúcsot eredetileg egy héttel korábban tartották volna, akkor azonban Charles Michel biztonsági személyzetének egyik tagjáról derült ki, hogy koronavírusos.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években