Magyarország

Az Egészségügyi Szakszervezet szerint bérfeszültséget okozhat, ha csak az orvosok fizetését emelik

Published

on

Az orvosok „áttörő erejű” béremelését jelentette be Orbán Viktor szombaton, melyről vasárnap reggeli rádióinterjújában többek között azt mondta, hogy nem minden orvost fog azonos módon érni a változás. 

A Független Egészségügyi Szakszervezet Facebook-oldalán reagált a miniszterelnök bejelentésére

Mint írják, üdvözlik az orvosok és az egészségügyi dolgozók munkáját elismerő szavakat, és az orvosokat érintő béremelési intézkedéseket. Hozzátették viszont, hogy a meghirdetett
orvosbér-emelés azonban ha az nem jár együtt a többi egészségügyi dolgozó bérrendezésével – komoly bérfeszültséget generál, mert sokan csak jóval mérsékeltebb, vagy semmilyen béremelést nem kaptak, illetve fognak kapni, és továbbra is rendkívül alacsony bérekért végzik még a beígért béremeléseket is figyelembe véve megfeszítő munkájukat.

Ezért azt kérik, hogy a szakdolgozók és a többi közfinanszírozott egészségügyi dolgozó részére 2021 elején az orvosok béremelésével arányos béremelésre kerüljön sor. Megjegyzik, a szakdolgozók hiánya ma már feszítőbb, mint az orvosoké.

Tudományos kutatások igazolják, hogy a halálozási ráták a legszorosabb kapcsolatot az őket ápoló szakdolgozók hiányával mutatják, különösen igaz ez az intenzív ellátásban. Ha az egy betegre jutó ápoló létszám kisebb, mint 2,5, azzal arányosan nő a halálozások száma – írja a szakszervezet, mely szerint nem lehet az egészségügyi dolgozók szűkebb körét kiemelni, míg a többi, szintén kulcsszerepet játszó dolgozót aránytalanul alacsonyabb mértékben elismerni, mert ennek a betegek látják kárát.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version