Nagyvilág

Percekig üldözték az autópályán a tolnai rendőrök az olasz embercsempészt

Published

on

Forrás: Shutterstock

Elfogás lett a vége.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság várja azoknak a tanúknak a jelentkezését, akik 2020. szeptember 30-án délután fél öt körül közlekedtek a 6-os számú főúton Dunaföldvár térségében, és találkoztak a videófelvételen látható fekete színű Chryslerrel.

 

A rendőrök akkor akartak ellenőrizni egy magyar rendszámú személygépkocsit az M6-os autópálya paksi szakaszán, de a sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, hanem továbbhajtott. Az egyenruhások hosszú perceken át követték az autót, a sofőr pedig, miután letért az autópályáról, a 6-os főúton át Dunaföldvár felé hajtott, ahol egy gyár területén állt meg. A sofőr megpróbált elmenekülni, de a járőrök végül elfogták, kiderült róla, hogy embercsempészéssel gyanúsítható. Az 51 éves olasz férfit a rendőrök őrizetbe vették.

Az autós meneküléséről kollégáink videófelvételt is készítettek, melyen jól látható, hogy három tilos jelzésen is áthajtott, számtalan alkalommal lépte át a záróvonalat, és folyamatosan veszélyeztette a közlekedőket. A sofőrrel szemben embercsempészés bűntett és közúti veszélyeztetés bűntett miatt is eljárást indítottak a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon.

 

A rendőrség ugyan elfogta a sofőrt, de kérik, aki találkozott vele az ominózus időpontban, jelentkezzen.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version