Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Nagyon megugrott a fertőzöttek száma Ukrajnában

Létrehozva:

Változatlanul gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában, egymás után a harmadik napon döntötte meg a csúcsot az újonnan regisztrált betegek száma, péntekre már 4600-nál is több új fertőzöttet regisztráltak, és rekordszámú, nyolcszáz fölötti beteg került kórházba – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.

A közölt adatok alapján az elmúlt napon 4633 új esettel 217 661-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 68 újabb halálos áldozattal 4 261-re emelkedett. Eddig 96 591-en gyógyultak meg, viszont már 116 809 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel. A járvány kezdete óta regisztrált legtöbb napi fertőzöttszám csak két napja lépte át a négyezret: kedden jegyeztek fel 4027 és szerdán 4069 új beteget.

Területi bontásban előző nap a legtöbb új beteget, 460-at – továbbá hat halálos áldozatot – megint a kelet-ukrajnai Harkiv megyéből jelentették, a második legtöbbet, 447-et és tíz elhunytat pedig az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből. Utóbbiban az azonosított fertőzöttek száma elérte a 23 602-őt, a halálos áldozatoké 401-re nőtt.

Kárpátalján az igazolt fertőzöttek száma mostanra átlépte a tízezret, alig több mint a felük, 5031 beteg gyógyult meg, az elhunytaké pedig eggyel 309-re emelkedett.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy előző nap még soha ilyen sok, 801 koronavírusos beteg került kórházba. Jelenleg már 15 797 Covid-beteget ápolnak kórházban. Eközben az elmúlt napon újabb 271 egészségügyi alkalmazott kapta el a vírust. Eddig 16 809 egészségügyi alkalmazott kapta el a fertőzést.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy vidéki látogatása során újságíróknak nyilatkozva részben a helyhatósági választási kampányt hibáztatta a koronavírus-fertőzés gyorsuló terjedéséért Ukrajnában. Szavai szerint egyes helyi politikusok pozíciójuk megőrzése érdekében „felelőtlenül” kezelik a járványhelyzetet, hogy jobb benyomást tegyenek választóikra, akik „belefáradtak” a maszkviselésbe és a többi korlátozásba.

A kormány csütörtökön felülvizsgálta az ország színes – vörös, narancs, sárga és zöld – járványhelyzeti besorolását, amely majd hétfőtől lép életbe. Az Oleh Nemcsinov kabinetminiszter által kiadott tájékoztatás szerint a legsúlyosabb, vörös besorolást most csak két város, a nyugat-ukrajnai Ternopil és az ország középső részében fekvő Kanyiv kapta. A főváros, Kijev továbbra is sárga besorolású maradt. Kárpátalján „narancs” maradt Ungvár, „sárga” Munkács, Huszt és Csap, valamint több körzet mellett a beregszászi járás, viszont Beregszász városa nem szerepelt a felsorolásban.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink