Magyarország
Másodfokra megy a sószórási kartell ügye
Az ügyészség önmagukban enyhének tartja a 11 vádlottra első fokon kiszabott többmilliós pénzbüntetéseket az úgynevezett sószórási kartell ügyben, ezért súlyosításért jelentett be perorvoslatot – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-t.
Ibolya Tibor főügyész közölte: a vádirat szerint egy 64 éves férfi a magyar közutak fenntartásával foglalkozó cégek piacán a versenytársaival együttműködve a 2013-2014. években kartellt hozott létre. A vádlottak bár piaci versenytársakat képviseltek, felosztották egymás között a piacot. Előre megállapodtak abban, hogy az egyes állami tulajdonú vállalatok által – például útburkolat jel felfestésére vagy téli sószóráa – kiírt közbeszerzéseken melyik cég milyen feltételekkel indul, kié lesz a nyertes pályázat, illetve a nyertes pályázó hogyan kárpótolja a megrendezett módon „vesztes” pályázókat munkákkal – írta.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség közbeszerzési és koncessziós eljárásban elkövetett versenyt korlátozó megállapodás bűntette miatt emelt vádat 11 férfival szemben, amely egyes vádlottaknál több rendbeli volt.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottakat bűnösnek mondta ki, és őket 1,2 millió forinttól 4,5 millió forintig terjedő pénzbüntetésre ítélte. A szeptember 22-i ítélethirdetésen a vádlottak az utolsó szó jogán tagadták a bűncselekmények elkövetését. A tárgyaláson a vádlottak túlnyomó többsége felmentésért fellebbezett.
A főügyész pénteken közölte: a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség gazdasági bűnügyekre szakosodott részlege fellebbezést jelentett be 11 vádlott terhére. Két vádlott pénzbüntetésének súlyosítása, 9 vádlottat érintően a pénzbüntetés mellett felfüggesztett szabadságvesztésre ítélés érdekében, 10 vádlott esetén a cégvezetéstől eltiltás kimondás céljából is fellebbezést nyújtottak be. Az ügyészség álláspontja szerint a büntetések súlyosítása és a megjelölt további büntetések kiszabása indokolt, többek között azért, mert a vádlottak magatartása a verseny korlátozásával és kizárásával általános áremelkedéshez is vezetett a piacon. Az ügyben másodfokon a Fővárosi Törvényszék hoz majd döntést.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója