Magyarország
Eszméletlenre verte élettársát a férfi, elfogták
Gyálon bujkált, miután egy autóban ököllel verte és fojtogatta élettársát.
Összehangolt akcióban – hőkamerás drónt is bevetve – fogtak el a rendőrök egy gyáli családi házban egy 32 éves férfit, aki korábban eszméletlenre verte élettársát – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon, amit az MTI szemlézett.
A közlemény szerint R. Csaba szeptember 8-án a testvérével elment élettársa kőbányai lakásához, mert vissza akarta adni a nőnek az előző nap – veszekedés után – elvett lakáskulcsát és telefonját. A találkozáskor a férfi megfenyegette a nőt, majd a hajánál fogva berángatta testvére autójába, és elindultak az Üllői út felé.
Az autóban R. Csaba ököllel verte élettársa fejét és arcát, és fojtogatta őt. A nő az ütésektől kis időre elvesztette az eszméletét, majd amikor magához tért, kinyitotta az autó ajtaját, és amikor a jármű lassított, kiugrott és elmenekült.
A nő a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett – írták.
A kőbányai rendőrök a testvérek ellen elfogatóparancsot adtak ki, R. László – R. Csaba testvére – szeptember 11-én feladta magát a rendőrségen. A férfit személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték a letartóztatását.
A nyomozók két héttel később információt szereztek R. Csaba tartózkodási helyéről is: a férfi egy gyáli családi házban rejtőzött. A rendőrök hétfő hajnalban az ingatlant és a körülötte lévő erdős területet egy hőkamerás drónnal feltérképezték, majd körülvették, végül pedig elfogták a férfit.
Az illetékes bíróság elrendelte a testvérek letartóztatását – olvasható a közleményben. (MTI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években