Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Macron egyeztetni akar a belarusz ügyben

Létrehozva:

Cihanouszkaja fel fog szólalni a francia Nemzetgyűlésben.

Segítséget ígért Emmanuel Macron francia elnök kedden Vilniusban Szvjatlana Cihanouszkajának fehérorosz ellenzéki vezetőnek, aki az elnökválasztást követően Litvániába menekült.

Vilniusi látogatásán Macron újságíróknak elmondta: országa mindent megtesz, hogy gyakorlatias segítséget nyújtson, és közvetítsen a fehérorosz belpolitikai válságban. Hozzátette: a haladás reményében az lenne a legjobb, ha az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) keretében kerülhetne sor a tárgyalásokra.

Cihanouszkaja megerősítette: félórás beszélgetésük során ígéretet kapott Macrontól, hogy segít közvetíteni a fehérorosz belpolitikai válságban, és mindent megtesz, hogy a politikai foglyok visszanyerjék szabadságukat. Jelezte: meghívást kapott, hogy tartson beszédet a francia nemzetgyűlésben, amelyet elfogadott.

Ez volt az ellenzéki vezető eddigi legfontosabb találkozója az augusztus 9-i fehérorosz elnökválasztás óta, amelyen a hivatalos adatok szerint az országot 26 éve vezető Aljakszandr Lukasenka a szavazatok több mint 80 százalékával megszerezte hatodik mandátumát. Cihanouszkaja eddig több uniós külügyminiszterrel, illetve a lengyel, a litván és a norvég vezetővel folytatott megbeszélést.

Litvániai látogatásának első napján, hétfőn Macron felszólította a fehérorosz hatóságokat, hogy ne vegyék őrizetbe a tüntetőket, engedjék el az önkényesen elfogott aktivistákat.

 

Legnépszerűbb cikkeink