Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Hamarosan tilos lesz vadállatokat szerepeltetni a francia cirkuszokban

Létrehozva:

Franciaország fokozatosan betiltja a vadállatok szerepeltetését az utazó cirkuszokban, a nyérctenyésztést, valamint a delfinek és gyilkos bálnák fogságban való tenyésztését – jelentette be kedden a francia környezetügyi miniszter.

Barbara Pompili szerint az embereknek mára „megváltozott a hozzáállása a vadállatokhoz”.

Mint fogalmazott: „itt az ideje, hogy a vadon élő teremtmények iránti ősi vonzalmunk többé ne azt jelentse, hogy ezek az állatok fogságba kerülnek”.

A miniszter ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy a tervezett korlátozások mikortól lépnek életbe, csupán annyit mondott, hogy a „következő években”.

A vadállatok utazó cirkuszokban való szerepeltetésének betiltása mellett az intézkedések között szerepel, hogy az ország három delfináriuma többé nem tenyészthet vagy szerezhet be újabb delfineket és gyilkos bálnákat.

Pompili szerint a kormány 8 millió eurós segélycsomagot fog biztosítani a cirkuszok és delfináriumok számára, hogy segítse a korlátozásokhoz való alkalmazkodásukat.

„Arra kérjük a cirkuszokat, hogy újítsák meg magukat” jegyezte meg a miniszter.

Franciaországban csaknem 400 helyi önkormányzat rendelt már el ilyen korlátozásokat. Országos szintű tiltás hiányában azonban még most is több tucatnyi cirkuszban tartanak fogságban állatokat, amelyek számát 500 és 1000 közé becsülik a különböző szervezetek.

Mostanra már több mint 20 európai ország döntött az állatok szórakoztatóiparban való használatának teljes betiltásáról vagy szigorú korlátozásáról.

Az állatvédő szervezetek, köztük a PETA és a 30 Million Friends is örömmel üdvözölték a francia környezetügyi minisztérium bejelentését.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink