Nagyvilág
Hiába utaztak 1500 kilométert, elmaradt a chilei focimeccs
A vendégeknek fél órával a kezdés előtt szóltak, az öltözőbe se mehettek be.
Fura körülmények közepette maradt el egy szombati mérkőzés a chilei futballbajnokság élvonalában a fővárosi Colo Colo és a vendég Deportes Antofagasta között. Az antofagastai együttes 1500 kilométert utazott santiagói ellenfeléhez, végül mégsem léphetett pályára. A pár napja Brazíliában, Libertadores Kupa-meccsen járt Colo Colo csapatánál a visszaérkezés után koronavírusos esetet észleltek, emiatt az utolsó pillanatban lefújták a hazai bajnoki meccset.
A vendégek felháborodottan reagáltak a történtekre, főleg a helyzet kezelését, az udvariatlan fogadtatást kifogásolva. Az Antofagastát ugyanis csak a Colo Colo stadionjánál, alig fél órával a mérkőzéskezdet előtt értesítették a bajnoki összecsapás törléséről úgy, hogy már az öltözőbe sem engedték be.
Az esetet a Colo Colo részéről azzal magyarázták, hogy a klub csupán betartotta a chilei egészségügyi és sporthatóságok által előírt összes protokollt. A Colo Colo Chile legsikeresebb klubja 32 bajnoki címmel, de jelenleg a kiesés fenyegeti, tudniillik csak a 17. a 18 csapatos bajnokságban.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években