Nagyvilág

Az oroszok és Tom Cruise is játékfilmet forgatnak az űrben

Published

on

A tervek szerint a Nemzetközi Űrállomáson fogják felvenni a filmek jeleneteit.

A világűrben fog játékfilmet forgatni Oroszország. A színészek egy Szojuz űrhajóban jutnak fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) 2021 őszén – közölte az Orosz Szövetségi Űrügynökség, a Roszkoszmosz Moszkvában.

Közlésük szerint a film célja, hogy népszerűsítse az űrutazást és bemutassa az űrhajósok hősiességét. Producerként közreműködik Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz vezetője, valamint a Pervij Kanal állami televízió.

A film cselekményéről és a leendő színészek kilétéről egyelőre nem közöltek információkat, a tervek szerint hivatalos pályázatot fognak kiírni.

Az Egyesült Államok is filmet akar készíteni az ISS-en, annak főszerepében Tom Cruise lesz látható.

Az orosz sajtónak számos asztronauta csütörtökön elmondta, hogy nem aggódnak amiatt, hogy színészeket fognak felküldeni az ISS-re. Űrturisták is jártak már az űrben, színészeknek is sikerülni fog – mondta a gazeta.ru internetes portálnak Szergej Rjazanszkij űrhajós, aki 2017-ben járt a Nemzetközi Űrállomáson.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version