Nagyvilág
Beperelték az osztrák kormányt a járvány rossz kezelése miatt
Különböző országokból több mint ezer ember csoportos pert indított az osztrák kormány ellen a koronavírus-járvány kezelésének szerintük rossz módja miatt a népszerű ausztriai Ischgl-síterepen.
A felperesek, akik állításuk szerint a tiroli városban vagy annak környékén fertőződtek meg, megbízták Peter Kolba osztrák ügyvédet, hogy járjon el a nevükben.
Kolba szerdán arról számolt be, hogy a panaszosok nagy része Németországból, Svájcból, Nagy-Britanniából, Hollandiából és a skandináv országokból való.
Az ügyvéd szerint a kormány és a helyi hatóságok annak ellenére hagyták a síterepet néhány napig tovább üzemelni március elején, hogy feltehetően már tudtak arról, hogy többen megfertőződtek. Szerinte Ischgl kaotikus evakuálása további fertőzésekhez vezetett.
Kolba és jogi csapata első lépésként kedden keresetet indított négy turista, egy üzletember, illetve egy olyan férfi családjának a nevében, aki életét vesztette a fertőzés következtében. A család 100 ezer eurós (több mint 36,5 millió forintos) kártérítést követel.
Egy júniusban nyilvánosságra hozott tanulmány szerint az Ischgl-síterep lakóinak csaknem fele átesett a koronavírus-fertőzésen.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!