Magyarország
Közel 13 tonna húst vont ki a forgalomból a Nébih
A hatóságok elrendelték az állati eredetű termékek megsemmisítését.
Súlyos élelmiszerhigiéniai és nyomonkövetési hiányosságokra derült fény abban a Csongrád-Csanád megyei húsüzemben, ahol szeptember első felében vizsgálódtak a Nébih ellenőrei. A higiéniai problémák – mint például az öltözők, mosdók, a fűszerraktár és az eszközök erős szennyezettsége, egyes helyiségekben a rozsdásodás, valamint a higiéniai kapu és a kézmosó működésének hiánya – miatt a hatóság az üzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette – írja a Nébih.
Számos kifogás merült fel az előállított húskészítményeket illetően is. A vizsgálat során lejárt fogyaszthatósági, illetve lejárt minőségmegőrzési idejű termékek kerültek elő, emellett nyomonkövetési hiányosságok (jelöletlen, tételazonosító adatot nem tartalmazó termékek, valamint a nyomonkövetési dokumentáció kapcsán feltárt jogsértések) is szép számban előfordultak. A kifogásolt élelmiszerek mennyisége eléri a 12,6 tonnát.
A hatóság a szóban forgó termékeket a forgalomból kivonta, forgalmazásukat megtiltotta. További intézkedésként elrendelték az állati eredetű termékek megsemmisítését, valamint a húsüzemben előállított, még érvényes minőségmegőrzési, illetve fogyaszthatósági idejű termékek forgalomból való visszahívását. A kifogásolt termékek elszállítását a helyszínen ellenőrizték a Nébih szakemberei.
Az ügyben az eljárás folyamatban van. A Nébih szerint a jogsértő vállalkozás milliós nagyságrendű bírságra számíthat.
Csongrád-Csanád megyei húsüzem ellenőrzés
Egy Csongrád-Csanád megyei húsüzemben tartottak élelmiszerhigiéniai és nyomonkövetési ellenőrzést 2020 szeptemberében a Nébih szakemberei. A létesítményben 1…
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója