Magyarország
Meg is nézheti a filmeket, de szavazhat is a neten a Hét Domb Filmfesztiválon
51 filmet lehet megnézni a következő két hétben.
A koronavírus-járvány miatt az interneten tekintheti meg a közönség hétfőtől a IV. Hét Domb Filmfesztivál döntős filmjeit, és a rendezvény történetében először szavazhat is a döntőbe jutott alkotásokra – közölték a fesztivál szervezői az MTI-vel.
Mint írták, a hetdombfilmfesztival.hu oldalon szeptember 21. és október 4. között tekinthető meg a több mint ötven film, a legjobbnak ítélt alkotásokra pedig szavazhatnak is az érdeklődők. A legkedveltebb alkotás érdemli majd ki a Hét Domb Filmfesztivál közönségdíját, amelyet az október 10-i online díjkiosztó ünnepségen adnak át a szervezők.
A döntőbe jutott 65 film közül csak 51-et lehet megnézni online, mert az alkotások egy részét más fesztiválokra is nevezték készítőik, és a diák kategória jelöltjeit sem tették elérhetővé. Az október 5. és 11. között zajló IV. Hét Domb Filmfesztiválra idén az alkotók összesen 125 filmet neveztek, amelyek közül a hét kategóriában a legjobb tíz alkotás, illetve – nagyjátékfilmeknél – a legjobb öt került a döntőbe.
A műveket háromtagú zsűri, Rófusz Ferenc rendező, Pokorny Lia színművész és Réz András esztéta értékeli majd a felnőtt – animációs, ismeretterjesztő- és természetfilm, dokumentumfilm, kisjátékfilm, nagyjátékfilm és egyéb – kategóriákban, míg a diákfilmeket a Gyenes Zsolt, Kis-Marics Tamás és Odrobina Tamás alkotta zsűri bírálja el.
A jelöltekről és a részletekről további információk a hetdombfilmfesztival.hu oldalon olvashatók.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója