Magyarország

Programot hirdetett a leendő családügyi miniszter

Published

on

A kormány eddig elért családpolitikai eredményeinek megőrzése az elsődleges feladat a koronavírus-járványt kísérő világszintű gazdasági válságban mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszteri poszt jelöltje a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Novák Katalin úgy fogalmazott, a jelenlegi, mindenki előtt ismeretlen helyzetben nem is kis ambíció azt kitűzni, hogy a családtámogatási rendszer egyetlen elemét se kelljen kivezetni a gazdaság teljesítőképessége miatt. 

A leendő miniszter célként jelölte meg azt is, hogy a családoknak ne kelljen feladniuk, sőt lehetőség szerint javítani is tudják a már elért életszínvonalukat.

Novák Katalin emellett bővítené a „már eddig is nagyon sokat épült” családtámogatási rendszert.  

Elmondta, egy olyan „Családvédelmi akcióterv 2-n” dolgozik, amelyeknek már nagyrészt megvannak a konkrét elemei, és azok a kormány döntésére várnak. Ennek a tervnek része egy olyan otthonteremtési program, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében – fejtette ki, majd aláhúzta, azt szeretnék elősegíteni, hogy mindenki saját tulajdonban, jó körülmények között alapíthasson családot.

Novák Katalin hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány továbbra sem az eladósodás árán tesz majd lépéseket a családtámogatás területén sem. „Mindig odáig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér” – tette hozzá.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version