Magyarország

Lebukott 18 korrupt autópálya-rendőr, börtönbüntetést kért rájuk az ügyészség

Published

on

Képünk illusztráció / Fotó: Pintye Dávid (CC BY-SA 3.0)

Végrehajtandó börtönbüntetést kér vádiratában tizennyolc autópálya-rendőr ellen a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért, hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint más bűncselekmények miatt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze pénteken az MTI-vel.

Keresztes Imre közleménye szerint a rendőröket tavaly februárban fogták el.

A vádirat szerint 2018 szeptembere előtt a lébényi autópálya-rendőrök megállapodtak abban, hogy az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán ellátott járőrszolgálatuk alatt „a további intézkedések mellőzéséért és a szabálytalanságok elnézéséért” rendszeresen jogtalan jövedelemre tesznek szert.

A külföldi tehergépkocsik és turistabuszok vezetőinek ellenőrzésekor pénzt kértek azok továbbhaladásáért, vagy szabálytalanságok esetén azért, hogy mellőzzék a felelősségre vonást.

A járőrök főként ukrán, bolgár és román, láthatóan túlsúlyos járműszerelvényeket állítottak meg és a szabálysértés mértékétől függően húsz és ötven euró közötti összegekért tovább engedték őket.

Az eljárás során az ügyészség a gyanúsítottakkal egyezséget kötött, amelynek értelmében valamennyien vallomást tettek és beismerték bűnösségüket. Az egyezségre a 2018. július 1-je óta hatályban lévő új büntetőeljárási törvény ad lehetőséget.

A nyomozó ügyészség az egyezségekre tekintettel arra tett indítványt, hogy a bíróság az előkészítő ülésen az elkövetőket büntetőjogi felelősségük arányában kettő-három év végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, valamint pénzbüntetésre és jogtalan gazdagodásuk összegéig vagyonelkobzásra ítélje.

A 18 vádlott bűnösségéről és az egyezségek jóváhagyásáról a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa fog dönteni.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version