Magyarország

OLAF-ajánlás alapján indult ügyben emelt vádat az ügyészség költségvetési csalás miatt

Published

on

Képünk illusztráció / Forrás: Shutterstock

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és számvitel rendjének megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség négy személy ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán.

Keresztes Imre közleményében azt írta: az ügyben az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatójának igazságügyi ajánlása alapján, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt, közbeszerzési, jogi és műszaki-szakmai szakértői tanácsadás beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárással, illetve annak megvalósításával kapcsolatban rendelték el a nyomozást az OLAF által megfogalmazott megállapítások és kifogások vizsgálata érdekében.

A vád szerint a közbeszerzésen nyertes konzorcium egyik alvállalkozó cégének ügyvezetője 2011 és 2013 között három gazdasági társaság ügyvezetőjétől valótlan tartalmú költségszámlákat szerzett be, és állított a könyvelésébe, amelyek mögött tényleges gazdasági események nem álltak. Mindezt azért, hogy bevételei után az általános forgalmi adó, valamint a társasági adó befizetési kötelezettségét jogellenesen csökkentse és ezzel a költségvetésnek mintegy 84 millió forint vagyoni hátrányt okozott.

A valótlan tartalmú számlákkal az ügyvezető a számviteli törvényben előírt bizonylati rendet is megsértette, amellyel mindhárom üzleti évben a gazdasági tevékenységének valós és megbízható képét lényegesen befolyásoló hibát követett el – írta a főügyész.

Hozzátette: az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság az ügyvezetőt és egy társát – aki több mint 70 millió forint adótartalommal állított ki valótlan számlákat – végrehajtandó szabadságvesztésre ítélje és tiltsa el a közügyek gyakorlásától, további két vádlott esetében pedig felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A nyomozó ügyészség ezen túl azt is kérte a bíróságtól, hogy a vádlottakat tiltsa el attól, hogy a jövőben gazdasági társaság vezető tisztségviselői legyenek, valamint ítélje őket pénzbüntetésre.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version