Magyarország

Kiszivárgott az új Duna-híd teljes hatástanulmánya

Published

on

Kiszivárgott az új Duna-hídhoz kapcsolódó hatástanulmány. Az, hogy a dokumentum az Átlátszó oldalán érhető el azért érdekes, mert már elkezdődött a hídról és a hozzá kapcsolódó úthálózatról szóló társadalmi egyeztetés.

Tavasszal a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén dőlt el, hogy a két déli Duna-híd közül az északabbra eső, úgy nevezett Galvani-híd fog megépülni először. A megoldás a főváros és a kormány közötti kompromisszum terméke. Ameddig a főváros a délebbi, Albertfalvai-hídnak adott volna elsőbbséget a kormány ragaszkodott a Galvani hídhoz, amely még az azóta visszavont olimpia pályázat miatt került előtérbe. A Galvani-híd támogatásáért cserébe a főváros vezetésének sikerült elérnie, hogy a hídhoz kapcsolódó úthálózat kérdését nyissák meg újra, lehetővé téve, hogy megmenekülhessen a Határ úti Kiserdő.

A társadalmi egyeztetés már el is indult, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) oldalán azonban általános kérdésekre lehet válaszolni, a főváros, az érintett kerületek, illetve a BFK kommunikációjából ugyanakkor nem ismerhető meg a teljes hatástanulmány.

Amint az Átlátszó összefoglalója írja: „A prezentációban 6+1 nyomvonal változatot mutatnak be, négy változat a Határ út mellett vezetne. A tanulmány szerint a II. szakaszon 21 és 79 milliárd forintba kerülhet az új körút kivitelezése, és ha a Határ út alá épített »autópályán« vezetik el a forgalmat, akkor 810-2120 fa kivágása várható. A ferencvárosi és a kispesti lakosok számára problémát jelenthet, hogy az a napi 37 ezer autós, aki eltűnik a belvárosból, náluk fog közlekedni. Az érintett területeken jelentősen megnő a forgalom zaja, a rezgésterhelés, a légszennyezés, miközben jelentősen csökken a zöldfelület.”

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version