Magyarország

Parragh László: a vállalkozások most már sokkal felkészültebbek

Published

on

A vállalkozások most sokkal felkészültebbek a koronavírus-járványra, ezért a második hullám nem lesz akkora befolyással a gazdaságra, mint a tavaszi első hullám volt – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Parragh László azt mondta, hogy március elején 78 százalék volt a gazdaság kapacitás-kihasználtsága, ez egy hónap alatt 55 százalékra csökkent, a cégek 12 százalékának nullára esett a tevékenysége. A kamara elnöke kizártnak tartja, hogy ez megismétlődjön, ugyanis a vállalkozások mellett a lakosság és a döntéshozók is jobban fel vannak készülve a járványhelyzetre, és elindultak a gazdaságot segítő intézkedések is.

Ágazatonként és régiónként azonban jelentős különbségekre kell számítani, a turizmusban például látszott, hogy a fővárosival ellentétben a vidéki turizmust megmentik a magyar turisták tette hozzá.

Parragh László kitért arra is: már újraindultak a gazdaságvédelmi intézkedésekre irányuló megbeszélések a kormányzat szereplőivel, kérdés viszont, hogy a költségvetés hogy bírja majd a kiadásokat, az adóbevétel ugyanis nem nő a kívánt mértékben, a kiadások pedig megnőttek a járványvédelmi intézkedések és az egyes ágazatok megmentését szolgáló költségvetési beavatkozások miatt.

Közös teherviselésre van szükség: a munkaadóknak a profit, a munkavállalóknak a bérnövekedés egy részéről le kell mondaniuk, az államnak pedig tudomásul kell vennie, hogy másként alakul a költségvetési hiány és az infláció mondta a kamarai elnök.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version