Nagyvilág
Navalnij-ügy: Macron elítélte a „gyilkossági kísérletet”
Franciaország szerint egyértelműen mérgezés történt és Putyinnak ideje magyarázatot adnia bizonyos kérdésekre.
Emmanuel Macron francia államfő hétfőn telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akinek kifejezte „mély aggodalmát” az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus elleni „gyilkossági kísérlet” miatt, valamint jelezte, hogy magyarázatot vár Oroszországtól – közölte a francia elnöki hivatal.
„Egy hiteles és átlátható vizsgálat keretében szükség van arra, hogy Oroszország tisztázza a helyzetet” – mondta a francia elnök az Elysée-palota szerint orosz kollégájának. Macron emlékeztetett arra, hogy „Franciaország a saját vizsgálatai alapján osztja több európai partnerének álláspontját arról, hogy Novicsok harci idegméreg használatával mérgezés történt”.
Emmanuel Macron először szólalt meg a kérdésben, Franciaország eddig csak az Európai Unió és a G7-es országcsoport keretében, külügyminiszteri szinten foglalt állást.
A francia elnöki közleményt megelőzően Steffen Seibert, a német szövetségi kormány szóvivője hétfőn közölte, hogy Svédországban és Franciaországban végzett vizsgálatok is a Novicsokot mutatták ki Alekszej Navalnij mintáiban. Az újabb vizsgálatokkal már három, egymástól független laboratóriumban is kimutatták, hogy Novicsok típusú harci idegméreg egy fajtájával mérgezték meg az orosz ellenzéki politikust.
A német kormány is ismételten felszólította az orosz hatóságokat az Oroszországban történt mérgezés kivizsgálására, és folyamatosan egyeztet európai partnereivel a további lépésekről. Angela Merkel kancellár már egy héttel ezelőtt azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy leállíttatják az orosz földgázt Németországba szállító Északi Áramlat-2 földgázvezeték építését, válaszul a megmérgezésre, a G7-es országcsoport külügyminiszterei pedig közös nyilatkozatban szólították fel kedden Oroszországot a mérgezési ügyek mielőbbi kivizsgálására, míg Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy interjúban kijelentette, hogy valószínűleg „magas szintű orosz vezetők” irányították a mérgezést.
Az orosz vezetés viszont hétfőn elfogadhatatlannak nevezte a francia elnök által megfogalmazott „megalapozatlan vádakat”, és ismételten kérte a német hatóságokat, hogy juttassák el az orosz hatóságoknak azokat a vizsgálati eredményeket, amelyek alapján megállapították, hogy az ellenzéki politikust Novicsokkal mérgezték meg. Az orosz orvosok ugyanis korábban nem találtak méreganyagot Alekszej Navalnij szervezetében.
Hírmagyarázók szerint az ügy erősen lefékezheti az Emmanuel Macron által kezdeményezett francia-orosz közeledést, amelyet egyébként Franciaország egyes európai partnerei rossz szemmel néztek.
Alekszej Navalnij az orosz államfő egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves politikust az ottani kórházba szállították. A kómában lévő Navalnijt augusztus 22-én Berlinbe szállították a Charité egyetemi klinikára a Cinema for Peace nevű magánalapítvány szervezésében. A német kormány a Bundeswehr vizsgálati eredményeit értékelve szeptember 2-án közölte, hogy az orosz ellenzék vezére mérgezéses támadás áldozata lett a hazájában. Berlin a lehető leghatározottabban elítéli a támadást, követeli az eset kivizsgálását az orosz hatóságoktól, és megkezdi az egyeztetést EU-s, illetve NATO-partnereivel a válaszlépésekről – közölték akkor.
Navalnijt egy héttel ezelőtt felébresztették a gyógyszerekkel fenntartott mesterséges kómából, és megkezdték fokozatos leszoktatását a gépi lélegeztetésről, azóta az egészségi állapota javult.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!