Magyarország

A volt fővárosi főügyész lett a DK igazságügyi szakértője

Published

on

A DK azt szeretné, ha Ihász Sándor a kormányváltás után segítené a független igazságszolgáltatás helyreállítását.

Ihász Sándor volt fővárosi főügyész lett a DK igazságügyi szakértője – írja a parlamenti képviselőcsoport közleménye alapján a hvg.hu. A Fővárosi Fellebviteli Főügyészség és a Fővárosi Főügyészség Kiemelt Ügyek Osztályának volt vezetője, valamint az egykori fővárosi főügyész szeptember elsejétől segíti a Demokratikus Koalíció frakcióját ebben a pozícióban.

Ihász feladatai a DK megfogalmazásában „a kormányváltás utáni független igazságszolgáltatás helyreállításával, a Polt Péter által eltussolt bűncselekmények vizsgálatával, és kormányváltás utáni törvényes és jogszerű felelősségrevonással kapcsolatosak”.

A lap szerint Ihász ellen márciusban vádat emelt hivatali visszaélés miatt a Központi Nyomozó Főügyészség. Azzal vádolják, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében bizonyítékokat tárolt a hivatalában, amelyeket nem adott át a nyomozóhatóságnak. Az akkor még fellebbviteli főügyészként dolgozó Ihászra házkutatás címén még 2017 novemberében rúgták rá kollégái hivatali irodájának ajtaját. Még aznap visszavonták a vezetői megbízását, és a Pest megyei főügyészségre rendelték ki. Ihász azonban ezt a posztot nem vállalta, inkább lemondott.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version