Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Trump is megemlékezett 9/11-ről

Létrehozva:

„Amerika soha nem fog lankadni a népét fenyegető terroristák üldözésében” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozataira emlékezve a pennsylvaniai Shanksville városa melletti emlékműnél mondott beszédében pénteken.

Rövid és érzelmektől áthatott beszédében az elnök Amerika hőseinek nevezte a 19 évvel ezelőtti terrortámadás valamennyi áldozatát, köztük azokat a tűzoltókat, mentősöket, rendőröket és orvosokat is, akik azonnal az áldozatok segítségére siettek. „Az American Airlines 93-as járatának áldozatai a legamerikaibb módon cselekedtek” – fogalmazott Trump. A repülőgép utasaira utalva hangsúlyozta: „19 évvel ezelőtt 40 nagyszerű férfi és nő győzedelmeskedett a terror felett, és életét áldozta nemzetünk védelmében”.

A pennsylvaniai városka közelében zuhant le az American Airlines légitársaságnak az a járata, amelyet a terroristák eltérítettek, s a feltételezések szerint egy washingtoni célpont felé irányították volna, de az utasok ellenállása miatt Shanksville mellett zuhant le. Ez volt a negyedik eltérített utasszállító 2001. szeptember 11. reggelén. Az első két repülőt a terroristák helyi idő szerint reggel kilenc óra után vezették bele a Világkereskedelmi Központ New Yorkban lévő két ikertornyába, majd egy harmadik eltérített gép a Pentagonnak (amerikai védelmi minisztérium) a Washington melletti Arlingtonban lévő, ötszögletű épületére zuhant.

A merényletsorozat mintegy háromezer ember életét követelte.

Az Egyesült Államok pénteken egész nap történetének e megrendítő eseménysorozatára emlékezik. New Yorkban az ikertornyok helyén megépített emlékműnél, mint minden évben, az idén is helyi idő szerint reggel kilenc óra 3 perckor – az első eltérített repülőgép becsapódásának pillanatában – kezdődött az emlékezés. Harangszó mellett olvasták fel valamennyi áldozat nevét. A ceremónián jelen volt Mike Pence alelnök és hitvese is.

Washingtonnal átellenben, a Potomac folyó virginiai partján fekvő Arlingtonban Mark Esper védelmi miniszter mondott emlékező beszédet, Shanksville-ben pedig Donald Trump és a first lady, Melania Trump tisztelgett koszorúkkal az áldozatok hősiességét megidéző emlékműnél.

Trump még csütörtökön este proklamációt adott ki, amelyben a többi között úgy fogalmazott: „2001-ben nemzetünk Isten segedelmével rendíthetetlen ígéretet tett, hogy soha nem feledi azt a csaknem háromezer ártatlan amerikait, akit értelmetlenül meggyilkoltak szeptember 11-én. Ezen a megszentelt napon – a Hazafiak Napján – ünnepélyesen lerójuk tiszteletünket”. Az elnök egyébként pénteken reggel a Twitteren is idézett a proklamáció szövegéből.

A New York-i megemlékezésen jelen volt a demokraták elnökjelöltje, Joe Biden és a felesége is, akik találkoztak is a Pence házaspárral. Az amerikai televíziók fontosnak tartották, hogy beszámoljanak arról: Mike Pence és Joe Biden a koronavírus-járvány miatt szájmaszkot viselt és könyökük érintésével köszöntötte is egymást. Bidenék pénteken délután látogattak Shanksville-be.

Az Egyesült Államokban nemcsak a terrortámadások egykori helyszínein tartottak megemlékezéseket, hanem szerte az országban, több nagyvárosban és kistelepülésen is. A nagy amerikai televíziós csatornák 19 évvel ezelőtti filmrészleteket mutatnak be és dokumentumokat elevenítenek fel, politikusok és elemzők értékelik az akkori helyzetet és a terrorizmus elleni harcot.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink