Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

60 ezer ember ünnepelte a katalán függetlenségi mozgalmat

Létrehozva:

Mintegy 60 ezren vettek részt a katalán nemzeti ünnepre szervezett eseményeken Katalónia 82 településén, amelyeket a Spanyolországtól függetlenedést pártoló szervezetek hirdettek meg péntekre.

A több mint 130 szabadtéri rendezvényre előzetes regisztráció után lehetett csak bejutni, a kötelezően szájmaszkot viselő egybegyűlteknek két méteres távolságot kellett tartaniuk egymástól, írja az MTI.

Sokan burkolóztak katalán zászlóba vagy katalán köztársaság felirattal ellátott lobogóba, és tapsolva skandálták a szabadság és a függetlenség szavakat.

A Barcelona belvárosában rendezett központi eseményen 200 meghívott székeken ülve követhette a szervező egyesületek vezetőinek beszédeit, amelyeket több más helyszínen óriáskivetőn közvetítettek.

Elisenda Paluzie, a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű politikai civil szervezet elnöke elmondta: felelősséggel és egészségügyi garanciák mellett gyakorolják a tüntetéshez való jogukat a koronavírus-járvány idején is.

Hangsúlyozta a független katalán állam megalakításának szükségességét és sürgette a szeparatista kormányzó pártokat egy egységes stratégia kidolgozására.

A katalán függetlenségi kormány nyolc éve most először nem vett részt a megmozdulásokon, és egy koszorúzás kivételével lemondott minden rendezvényt a járványhelyzetre hivatkozva.

Quim Torra elnök a nemzeti ünnep előtti este mondott televíziós beszédet, amelyben ismét nyilvánvalóvá tette, hogy továbbra elkötelezettek az önálló köztársaság létrehozása mellett.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök Twitter-oldalán köszöntötte a katalánokat ebből az alkalomból, hangsúlyozva, hogy az ünnep mindenkié. Mint írta, célja, hogy az alkotmányos kereteken belül, párbeszéd révén előmozdítsa a katalánok újraegyesülését.

A katalán nemzeti ünnep évek óta az elszakadási törekvésekről szól. A Spanyolországtól függetlenedés pártolói nagyszabású felvonulást rendeznek ilyenkor. Tavaly 600 ezer, egy évvel korábban egymillió ember vonult utcára Barcelonában ezen a napon.

Az idei ünnep nem volt mentes az atrocitásoktól. A nap folyamán több vasútvonalat bénítottak meg átmenetileg szélsőséges csoportok, autógumikból emeltek barikádokat a sínekre, amiket meggyújtottak. Léridában négy embert előállítottak a hatóságok a szabotázsakciók miatt. Barcelonában az Arran nevű radikális mozgalom felvonulásán a spanyol királyi családot ábrázoló nagy méretű fényképet gyújtották fel tüntetők.

Legnépszerűbb cikkeink