Nagyvilág

Navalnij-ügy: Az orosz külügyminiszter a Terminator 2-ből idézett és panaszkodott Németországra

Published

on

Németországnak a Navalnij-ügyben tett intézkedései a 2018-ban kipattant Szkripal-ügyre és Délkelet-Ukrajna felett lelőtt malajziai utasszállító esetére emlékeztetnek – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában. 

Lavrov kifogásolta, hogy a német kormányszóvivő azzal indokolta meg Berlin passzivitását az orosz főügyészség jogsegély-kérelmével kapcsolatban, hogy az a független német igazságszolgáltatáshoz érkezett meg, ám ezzel párhuzamosan nyomozást követelt Moszkvától a Navalnij-ügyben. Mint mondta, ez őt korábbi „precedensekre” emlékezteti, írja az MTI.

Felidézte, hogy a Szergej Szkripal átállt orosz hírszerzőtiszt és lánya ellen Salisburyben elkövetett mérgezés után mindent titkosítottak és Moszkva még támadás az orosz állampolgárságú célpontjairól sem tudott meg semmit. A malajziai utasszállító ukrajnai tragédiájával kapcsolatban nehezményezte, hogy Hollandia többször is az együttműködés megtagadásával vádolta meg Oroszországot, válaszul arra, hogy Moszkva több alkalommal is információigényléssel fordult a holland hatóságokhoz és kinyilvánította együttműködési készségét.

Lavrov alaptalannak nevezte azt a Mike Pompeo amerikai külügyminiszter által megfogalmazott feltételezést, miszerint Navalnij megmérgezését „magas szintű orosz tisztségviselők” rendelhették el. Úgy vélekedett, hogy „az amerikai kollégák” a törvény felett állónak képzelik magukat, ha úgy vélik, hogy a szavuknak hinni kell.

„Amikor Arnold Schwarzenegger mondta azt (a Terminátor 2-ben), hogy Trust me! (Bízz bennem!), nagyobb volt az esélye, hogy megbízzanak benne, mint azoknak, akik a nemzetközi színtéren próbálják meg eljátszani Schwarzeneggert” – fogalmazott Lavrov.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Pompeo-nyilatkozattal kapcsolatban „eleve hibásnak és elfogadhatatlannak” nevezte azokat a célozgatásokat, amelyek szerint orosz hivatalos személyeknek közük lehet az általa „berlini betegként” emlegetett Navalnijjal történtekhez, amit a német és több vele szövetséges kormány Novicsok idegméreggel elkövetett támadásként kezel.

A szóvivő „félreértésként” értékelte Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek az Il Foglio című lapnak tett azon kijelentését, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök azt ígérte neki, hogy bizottságot állít fel az ügy kivizsgálására. Emlékeztetett rá, hogy Oroszországban előzetes vizsgálat indult az ügyben, mert a bűnügyi nyomozáshoz bizonyíték kellene ahhoz, hogy Navalnijt valóban megmérgezték, de az orosz vizsgálatok nem találtak mérget a szervezetében, Berlin pedig nem bocsátja rendelkezésre vizsgálati eredményeit. 

Peszkov ismét kifejezte Oroszország készségét a német féllel való együttműködésre. A TASZSZ szerint Putyin és Conte utoljára augusztus 27-én beszélt telefonon egymással.

Peszkov szerint Moszkva érdekelt a történtek okainak feltárásában. Közölte, hogy Moszkva semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott Navalnij állapotáról. Azzal a bejelentéssel kapcsolatban, hogy Berlin a történtekkel kapcsolatban adatokat adott át a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW), az elnöki szóvivő mondta, hogy Moszkva előnyösebbnek tartaná, ha közvetlenül kapná meg ezt az információt. Mint mondta, Oroszország az OPCW-től sem kapott tájékoztatást.

Alekszandr Sulgin, Oroszország állandó OPCW-képviselője azt mondta, hogy a német anyagok még nem érkeztek meg a szervezethez. A TASZSZ-nak nyilatkozva kijelentette, hogy Moszkva, szigorúan a vegyifegyver-tilalmi egyezmény keretei között, kész a Navalnij körül kialakult helyzet mérlegelésére, ha Berlin ezt fogja kezdeményezni. (MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version