Nagyvilág

Litvánia: Lukasenka kiárusítja Belaruszt Oroszországnak

Published

on

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a küszöbén áll annak, hogy kiárusítsa Fehéroroszország függetlenségét Oroszországnak egy szorosabb integrációról szóló megállapodással – közölte Linas Linkevicius litván külügyminiszter hétfőn.

„Oroszország most gyorsan elvégzi azt, amit húsz éve nem tudott megtenni, és ez nagyon aggasztó” – jelentette ki a tárcavezető egy televíziós műsorban. Azt mondta, hogy aligha lehet feltartóztatni az integrációs folyamatot a két korábbi szovjet tagköztársaság között. Hozzátette, hogy Lukasenkának „sem erkölcsi, sem politikai alapja nincs erre”.

Linkevicius szerint a szorosabb kötelék Minszk és Moszkva között orosz csapatok fehéroroszországi állomásoztatásához vezethet. Úgy fogalmazott, hogy ilyen lépésekhez a nép felhatalmazására volna szükség, aminek hiányában további feszültségek várhatóak.

Vlagyimir Putyin több éve sürgeti az orosz-fehérorosz viszony szorosabbra fűzését egy szövetségi állam keretében. Az orosz elnök augusztusban vetette fel ismét ezt az elképzelését.

Lukasenka korábban sorra elvetette ezeket a kezdeményezéseket, és azzal vádolta Moszkvát, hogy be akarja olvasztani az államát.

Fehéroroszországban azonban az augusztus 9-én tartott elnökválasztás óta rendszeresek a hatodszor is hatalomra került Lukasenka elleni tömegtüntetések, és a vezető nyugati szankciókkal is kénytelen szembenézni. Oroszország eddig kiállt szövetségese mellett, aki nemrég bejelentette, hogy a közelgő napokban Moszkvába látogat.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version