Magyarország

A szőlőben bújtak el a balatoni trafikfosztogatók

Published

on

Két Hajdú-Bihar megyei férfi letartóztatását indítványozta a Veszprémi Járási Ügyészség, akiket Balaton-parti dohányboltok feltörése miatt hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök.

A megalapozott gyanú szerint 2020 júniusában az idősebb, 51 éves férfi a falat megbontva két különböző település dohányboltjába jutott be, melyekből közel 4-4 millió forint értékű dohányárut tulajdonított el, és a rongálással is számottevő, mintegy 1 millió, illetve 500 ezer forintos kárt okozott – áll a Veszprém Megyei Főügyészség közleményében. 

Augusztus 31-én 37 éves társával együtt autót béreltek, és ismét a Balatonhoz utaztak, ahol egy balatonfüredi dohánybolt falát bontották ki, s onnan 8 millió forint értékű áruval és 800 ezer forint készpénzzel távoztak.

A rendőrség ekkor üldözőbe vette őket, azonban az elkövetők a járművet szénabálák mellé állítva, karosszériáját szénával beborítva hátrahagyták, s egy szőlőültetvényen rejtőztek el, majd az eltulajdonított értékekkel együtt onnan elmenekültek. A járműben hagyták viszont személyes irataikat, így a személyazonosságuk könnyen megállapíthatóvá vált.

A nyomozás során az elkövetőkkel szemben további, hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmények gyanúja is felmerült, amelyek vizsgálata folyamatban van.

Az ügyészség a gyanúsítottak szökése, illetve annak továbbra is fennálló veszélye miatt, valamint az eljárás megnehezítésének és a bűnismétlésnek a veszélyére figyelemmel indítványozta a két büntetett előéletű férfi letartóztatását, amelyet a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelt. A végzés a fiatalabb gyanúsított esetében nem végleges.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version