Nagyvilág

Se nem játék, se nem kevés a medve a Magas-Tátrában

Published

on

Shutterstock

Tátraváros (Vysoké Tatry) önkormányzata régóta figyelmeztet a medvék egyre növekvő populációjára a térségben. Míg 2009-ben mindössze 48-an találkoztak medvével, addig ez a szám a tavaly meghaladta a 950-et. 

A magas-tarta.info számolt be róla, hogy a város önkormányzata még június elején kérvényezte a környezetvédelmi tárcától öt medve preventív okokból történő kilövését, a minisztérium azonban megtagadta az engedélyt. Ján Budaj szlovák környezetvédelmi miniszter már korábban is hangsúlyozta, hogy a Tátrában nem fognak barnamedvére vadászni. „Továbbra is védjük és nemzeti kincsnek tartjuk a medvéket” – mondta.

A portál megjegyzi, hogy, ha semmilyen intézkedést nem hoznak a medvepopuláció visszaszorítása érdekében, annak az önkormányzat szerint súlyos következményei lehetnek.

„Ősszel, amikor a medvék ismét közelebb férkőznek a lakóházakhoz, és veszélyeztetik az otthoniak biztonságát, már késő lesz bármiféle intézkedést hozni” – nyilatkozta Daniela Birková, a város szóvivője, és hozzátette, hogy bár nyáron nyugodt volt a helyzet, semmilyen megoldás nem született. „Elsősorban nem a medvék kilövéséről van szó, az elmúlt években lett volna lehetőség az emberek közvetlen közelében élő medvékkel kapcsolatos helyzet enyhítésére” – tette hozzá Birková.

A város már több módszerrel is próbálta megoldani a medvék távoltartását, most azonban ismét a környezetvédelmi tárcához fordultak segítségért.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version