Magyarország

Élőláncot hirdettek a színművészetisek az egyetemtől a Parlamentig

Published

on

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói csütörtök délutáni sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy a szenátus 18 tagjából öt hallgató, akik megfogalmaztak egy Magna Charta Universitatis nevű dokumentumot, amit vasárnap délután szeretnének eljuttatni a Parlamentbe méghozzá egy élőlánc formájában.

Mint elmondták folyamatosan az vád éri őket, hogy nem nyitottak a párbeszédre, de szerintük párbeszéd csak egyenlő felek között lehetséges. A hallgatók szerint a Parlamentben elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy az egyetem a Magna Charta Universitatisban lefektetett értékekkel ellentétes módon működjön. Ezért vasárnap délután megpróbálják eljuttatni ezt a dokumentumot az Országházba, méghozzá oly módon, hogy az egyetem kapujától egy, a Parlamentig érő élőlánc adja azt kézről kézre: 

„Mi megkapaszkodunk az egyetem kapujában, és láncot alkotva addig nyújtózunk, amíg érünk. Innentől van szükségünk rátok. Álljunk stafétaláncot! A Vas utcától a Parlamenting. Útközben érinteni szeretnénk a Szentkirályi utcai épületet, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, az ELTE BTK épületét, a Corvinus Egyetemet és a Károli Gáspár Református Egyetemet. Úgy számolunk, hogy ötezren elegek lehetünk ehhez. Vagyunk veletek ennyien?”

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version