Magyarország
Valter Attila nyerte a Tour de Hongrie-t
A királyetapon három gyorsasági részhajrá és – a kékestetői hegyi befutóval együtt – három hegyi hajrá várt a 109 fős mezőnyre, amely 13 fokban, borús időben vágott neki Miskolcról a 188 kilométeres, 3259 méter szintkülönbséget tartalmazó távnak.
A sárga trikós ausztrál Kaden Groves mögött a magyar válogatott Szatmáry András 7 másodperces hátránnyal állt a szakasz előtt, míg Dina Márton (Kometa-Xstra), Valter Attila (CCC) és Kusztor Péter (Novo Nordisk) lemaradása egyaránt 12 másodperc volt.
A sérülésből lábadozó Fetter Erik 10-15 versenyző vetélkedését jósolta, közéjük sorolva a tavaly második Dina Mártont és a legutóbb harmadik Valter Attilát, akik ugyancsak 10-12 esélyest soroltak fel előzesen az etap és a verseny megnyerésére.
Már a rajt után, a Hollóstetőig vezető emelkedőn voltak szökési kísérletek, utána ketten tekertek el a mezőnytől, míg Mátraházánál az emelkedőn egy bringás haladt az élen, akihez a lejtmenetben hárman zárkóztak fel. Az élcsoport a záró emelkedő megkezdésekor 40 másodperc fórral rendelkezett, 12 kilométerrel a cél előtt fogta be őket a mezőny a sárga trikós vezetésével. Ezt követően a komoly tempót diktáló Jumbo-Visma állt az élre, az út szélén összegyűlt tömeg pedig lelkesen üdvözölte a felfelé tekerő kerékpárosokat.
A 8,7 százalékos átlagmeredekségű utolsó három kilométer alatt 248 méter szintkülönbséget dolgoztak le, előzetesen Valter úgy kalkulált, hogy várhatóan ezen a részen dől el a viadal.
Mátraházán a CCC szakította szét a sort, sorra jöttek a támadási kísérletek, Damien Howson eltekert a többiektől, a 9 fős üldözősorban pdig ott jött Valter. A hegyet tökéletesen ismerő 22 éves magyar sportoló 800 méternél meglódult, befogta az erejével elkészült ausztrált, és magabiztos előnnyel megnyerte a szakaszt és az összetettet is.
Lengyel Tamás 2005-ös sikere után nyerte ismét magyar bringás a Tour de Hongrie-t. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!