Magyarország

Rossz gyógyszereket kapott a beteg, meghalt, pénzbüntetést kaptak a felelősök

Published

on

Képünk illusztráció / Forrás: Shutterstock

A Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokon különböző mértékű pénzbüntetésre ítélte azt a két orvost és azt az ápolót, akik ellen egy idős beteg halálával kapcsolatban emelt vádat az ügyészség.

A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképp azt állapította meg, hogy a két orvos úgy rendelt el (Contramal) fájdalomcsillapító terápiát egy szívelégtelenség miatt kórházban fekvő idős beteg részére, hogy azt nem tüntették fel a kórházi lázlapon. A II. rendű vádlott továbbá nem tájékoztatta az éjszakai műszakot átvevő III. rendű vádlottat arról, hogy a beteg már kapott Contramalt.

Az ápolóként dolgozó I. rendű vádlott az éjszakai műszak során anélkül adott be további Contramalt a fájdalomra panaszkodó, kiabáló beteg részére, hogy eljárásáról az ügyeletes orvossal konzultált volna. Még később pedig az orvos által elrendelt egy ampulla helyett kettőt adott be a betegnek.

A sértett mérgezés okozta heveny légzési és vérkeringési elégtelenség miatt még aznap éjjel elhalálozott. Az ügyészség perbeszédében azt indítványozta, hogy a két orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, míg az ápolót foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt a bíróság ítélje pénzbüntetésre.

A bíróság a II. rendű vádlottat 500 ezer, a III. rendű vádlottat 400 ezer, míg az I. rendű vádlottat 320 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

A büntetések kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlottak büntetlen előéletét és a cselekmény óta eltelt hosszú időt. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version