Nagyvilág

75 százalékkal kevesebb turista érkezett a spanyolokhoz mint egy éve

Published

on

Spanyolországba 2,5 millió külföldi turista látogatott el idén júliusban, 75 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden.

A legtöbben, 597 ezren a szomszédos Franciaországból érkeztek az év hetedik hónapjában, 58 százalékkal kevesebben, mint tavaly ebben a hónapban. Német turisták közül 432 ezren, a britek közül 377 ezren választották úti célként, előbbieknél ez 65 százalékos, utóbbiaknál 82 százalékos visszaesést jelent.

Az utazók első számú célpontja a Baleár-szigetek voltak, amelyet Katalónia és Valencia tengerparti tartományok követnek. A szigeteken a turisták csökkenése 75 százalékos volt, míg Katalóniában 81,6 Valenciában pedig 69 százalékkal kevesebb volt a külföldről érkezett látogató júliusban.

Az év első hét hónapjában 13,2 millióan utaztak a dél-európai országba, ami éves szinten 72,4 százalékos csökkenést jelent – áll a jelentésében.

A hivatal számításai szerint a turisták júliusban 2,4 milliárd eurót költöttek el Spanyolországban, 79 százalékkal kevesebbet, mint 2019 hetedik hónapjában. Január és július között a külföldi turisták által elköltött összeg mintegy 14 milliárd euró volt, ami 72,6 százalékkal marad el a múlt évitől.

Spanyolország bruttó hazai termékének (GDP) 12,3 százaléka származik a turizmusból, amely 2,5 millió embernek ad munkát.

A dél-európai ország tavaly 83,7 millió külföldi turistával a világ második leglátogatottabb országa volt. A koronavírus-járvány miatt azonban idén március közepén teljesen leállt a turizmus, amely csak június végén, a belföldi szabad mozgás engedélyezése és a határok megnyitása után indult újra.

Július közepén azonban ismét növekedni kezdett a fertőzések száma, így több európai ország utazási korlátozásokat vezetett be a Spanyolországból érkezőkkel szemben, például Nagy-Britannia és Németország is, amely újabb csapást mért az éppen csak éledező idegenforgalomra.

Európában Spanyolországban regisztrálták a legtöbb koronavírus-fertőzést, az eddig kiszűrt esetek száma meghaladja a 462 ezret. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version