Magyarország
Vidnyánszkyék napokon belül új vezetést állítanak a színművészeti élére
Az egyetem fölé kirendelt alapítvány vezetésével megbízott rendező csak a hivatalos dokumentumokat várja.
Végig azt hittem, hogy tudunk együtt dolgozni – ezt mondta az MTI szerint az M5 Híradónak Vidnyánszky Attila azután, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetősége és a szenátus is jelezte, hogy szeptember elsejei hatállyal lemond a tisztségéről.
A Nemzeti Színház főigazgatóját a közelmúltban nevezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemet szeptember 1-től fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének. A távozó szenátus bejelentését követően, ma este a diákok tüntetést szerveztek az egyetem épületéhez.
Vidnyánszky Attila azt mondta az M5-ön, hogy
amint megkapják a hivatalos dokumentumokat, a testület dönt az új vezetőség felállításáról.
„Én attól félek, hogy ezt a döntést ők már jóval korábban meghozták” – mondta. Szerinte ehhez főként az intézmény szervezeti és működési szabályzatával kapcsolatos viták vezettek.
A Nemzeti Színház vezérigazgatója szerint a következő napokban döntenek az új vezetőségről.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!