Magyarország

Kúria: A miskolci kórház diszkriminálta a roma nőket a szülészeten

Published

on

Az első- és másodfok után a Kúrián is pert nyertek a miskolci megyei kórházzal szemben azok a roma nők, akiket hátrányos megkülönböztetés ért a szülészeten. Emiatt a kórháznak kétmillió forint közérdekű bírságot kell fizetnie.

Az érintettek – illetve az őket képviselő Európai Roma Jogok Központja Alapítvány (ERRC) – azért fordultak a bírósághoz, mert a kórház csak pénzért, „alapítványi hozzájárulás” címen biztosított védőöltözetet a kísérőiknek – írja a 444.hu. 2018-tól kezdve nem lehetett gyógyszertárból hozott zsilipruhákat használni, aki be akarta kísérni a hozzátartozóját a szülészetre, kénytelen volt néhány ezer forintot fizetni.

2018-ban a Miskolci Törvényszék, majd a Debreceni Ítélőtábla is kimondta, hogy a kórház ezzel „megsértette az osztályon ellátott szülő nők egyenlő bánásmódhoz való személyiségi jogát”, és „közvetett módon megsértette a szülészeti és nőgyógyászati osztályon ellátott roma nemzetiséghez tartozó nők egyenlő bánásmódhoz való személyiségi jogát” is.

Előbbit azzal indokolták, hogy a terhesség védett tulajdonság, a kórház mégis kedvezőtlenebb elbánásban részesítette a szülőszobára érkező nőket, mint a többi beteget. Bár a pénzt roma és nem roma nőktől is elkérték, ez sokkal nagyobb arányban okozott hátrányt a roma nőknek anyagi helyzetük miatt. Vagyis a szülészetre érkező nem roma nőkkel szemben hátrányt szenvedtek, így a bíróság szerint sérült az egyenlő bánásmódhoz való joguk.

A kórház szerint nem volt gond a gyakorlattal, hiszen higiéniás okokból korlátozható az együttszülés lehetősége, és 2018-ig ingyenesen biztosították a ruhát az alapítványon keresztül. Az általuk idézett tanúk azt állították, nem fordult elő olyan, hogy valaki az anyagi helyzete miatt nem tudott bemenni a szülőszobára.

A kórház által beadott felülvizsgálati kérelem után a Kúria az ERRC javára döntött. Azon túl, hogy a kórháznak bírságot kell fizetnie, meg kell szüntetnie a diszkriminatívnak ítélt gyakorlatot is.

2017-ben az Egyenlő Bánásmód Hatóság azért marasztalta el ugyanezt a kórházat, mert megalázóan bántak a szülészeten egy roma nővel, az orvos azt mondta neki, „ti, cigányok úgyis csak a pénzért szültök”.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version