Magyarország
Szarvasbőgés miatt korlátozták az erdei kirándulásokat több dunántúli erdőben
Korlátozások mellett látogathatók csak a Mecsek, a Zselic és az Ormánság erdőterületei a szarvasbőgés időszakában, egész szeptemberben – közölte a területeket kezelő Mecsekerdő Zrt. az MTI-vel.
A társaság tájékoztatása szerint a Szigetvári Erdészet sasréti, a Sásdi Erdészet kisvaszari, az Árpádtetői Erdészet hetvehelyi, a Pécsváradi Erdészet kárászi és mészkemencei, továbbá a Sellyei Erdészet szentegáti vadászterületén lép életbe szeptember 1-től a hónap utolsó napjáig tartó részleges erdőlátogatási korlátozás.
Azt kérik a látogatóktól, hogy az erdőterület és a vadállomány nyugalma érdekében csak reggel nyolc és délután négy óra között tartózkodjanak a megjelölt erdőrészeken.
A korlátozás főként a vad élőhelyéül szolgáló erdőterületeket érinti, és nem vonatkozik lakott területekre, kerékpárutakra, parkokra, és frekventált kirándulóhelyekre, kiépített turisztikai központokra, illetve azok környékére.
Szeptemberben a napnyugtától napkeltéig tartó időszakban a Mecsekerdő Zrt. csak a vezetett kirándulásokon való részvételt javasolja: a társaság két éjszakai túráján a közlemény szerint esélyük is lehet a résztevőknek megtapasztalni a gímszarvasok nászát kísérő különleges hangulatot. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!