Nagyvilág

150 republikánus fordított hátat Trumpnak

Published

on

Bár rengeteg dologban nem értenek egyet Joe Bidennel és a demokratákkal, Donald Trump eltávolítása az elnöki székből az egész nemzet érdeke.

Több mint 150 korábbi republikánus alkalmazott – köztük George W. Bush kormányainak, valamint John McCain és Mitt Romney szenátorok stábtagjai is – nyíltan Joe Bident támogatják az idei elnökválasztáson, írja a New York Post. A csütörtökön nyilvánosságra hozott közlemények szerint azért állnak be egységesen a demokrata elnökjelölt mögé, mert

elítélik Donald Trump működését, valamint az elnök korábbi főnökeikkel szembeni ellenséges megnyilvánulásait.

A McCain-stáb tagjai közleményükben azt írják, hogy megtiszteltetés volt John McCainnel együtt dolgozni, aki saját érdekei helyett minden esetben inkább a közügyeket helyezte előtérbe. Politikai hitvallása nem pusztán üres jelszavakból állt, mint ami napjainkban leginkább jellemző szerintük az amerikai politikusokra. Éppen ezért és ennek szellemében támogatják a novemberi elnökválasztáson egykori főnökük barátját, Joe Bident.

Az aláírók között több mint 100 ember szerepel, akik McCain 35 éves politikusi pályafutása alatt hosszabb-rövidebb ideig dolgoztak együtt a két éve elhunyt arizonai szenátorral.

Mark Salter, McCain korábbi beszédírója és első számú tanácsadója arról beszélt a New York Timesnak, hogy bár rengeteg dologban nem értenek egyet Joe Bidennel és a demokratákkal, Donald Trump eltávolítása az elnöki székből az egész nemzet érdeke. Trump és McCain ellentéte még a 2016-os republikánus elnökjelöltségért folyó harc során kezdődött, de később a szenátusban is voltak csörtéi a két politikusnak. A szenátor temetésén Donald Trumpot nemkívánatos személynek nyilvánították, miközben alelnöke, Mike Pence beszédet is mondott az elhunyt arizonai szenátor emlékére a Capitolium kupolatermében.

Ezzel szemben Biden és McCain barátsága hosszú évtizedekre nyúlt vissza. Amikor John McCain állapota rosszabbra fordult, Joe Biden az utolsó hónapokban Arizonába utazott, hogy személyesen biztosítsa pályatársát támogatásáról és barátságáról.

Ugyancsak csalódásának adott hangot csütörtöki közleményében 34 republikánus, akik Mitt Romney-val dolgoztak együtt az elmúlt években. Véleményük szerint Trump kijelentése mögött sokszor semmilyen valós tartalom nincs, ráadásul a koronavírus-járványt is rosszul kezelte. Azt írják a közleményben, hogy az országnak most olyan vezetőre van szüksége, aki a nemzet szükségleteit helyezi előtérbe a sajátjaival szemben.

A harmadik csoportban 20 republikánus fejezte ki támogatását a demokrata elnökjelölt irányába. George W. Bush volt stábtagjai szerint Biden ki tudja vezetni az országot a világjárvány okozta sokkból, ráadásul „képes lehet a Fehér Ház karakterének, integritásának és tisztességének visszaállítására”.

(A Szeretlek Magyarország nyomán.)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version