Magyarország

Tanszercsomagokkal segítenek a rászoruló gyerekeknek

Published

on

Fotó: Bielik István / Pesti Hírlap

Tízezer forintos tanszercsomagokat állít össze az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló gyerekeknek.

Mint Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet elnökigazgató-helyettese csütörtökön az M1-en elmondta, tízezer forintos tanszercsomagokat állítottak össze rászoruló gyerekeknek.

Tájékoztatása szerint idén kétezer gyermeknek szeretnének segíteni az Iskolakezdés együtt! elnevezésű akcióban, ehhez a 1353-as adományvonalon 20 millió forint összegyűjtése szükséges.

Az akciót kilenc éve indították el, idén az eddigi évekhez képest kétszer annyi gyermeknek szeretnének segíteni, mert a koronavírus-járvány miatt több család került nehéz helyzetbe. A szervezethez naponta több százzal több segélykérés érkezett – mondta.

Panulin Ildikó, az akcióban partner Magyar Posta szóvivője tudatta, hogy a csomagokat augusztus végéig kézbesítik, az elsőket már útnak is indították.

Arról beszélt: a vállalatok szeretnek adakozni, de kevés az olyan, amelyik kitartóan áll ki egy ügy mellett. Pedig ez – a szóvivő szerint – fontos lenne, mert a hátrányos helyzetű családoknak a hosszú távú segítség jelent igazi változást.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version