Nagyvilág
Putyin támogatottsága visszatért a járvány előtti szintre
Az orosz emberek egyharmada azért még mindig rühelli.
Párhuzamosan azzal, ahogy Oroszországban normalizálódik az élet a Covid-19-járvány fellángolását követően, 66 százalékra emelkedett Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatottsága – közölte csütörtökön a Jurij Levada Független Elemzőközpont.
A járvány legsúlyosabb szakaszában, áprilisban történelmi mélypontra, 59 százalékra csökkent és májusban is csak 60 százalékon állt azoknak az oroszoknak a aránya, akik helyeselték Putyin elnöki tevékenységét. Januárban és februárban az államfő támogatottsága 68, illetve 69 százalékos volt.
Gyenyisz Volkov szociológus a népszerűségnövekedést a bizonytalanság elmúlásával és az állami támogatások kifizetésével magyarázta. Nem bocsátkozott találgatásba azzal kapcsolatban, hogy folytatódik-e a Putyin számára kedvező tendencia, úgy vélekedett, az elnök megítélése az elkövetkező hónapokban erősen függ majd a gazdaság állapotától.
Putyin tevékenységéről a megkérdezettek 33 százaléka volt negatív véleménnyel. Ez az arány az év folyamán meglehetősen stabilan tartotta magát. Február óta most először fordult elő először, hogy a megkérdezettek többsége úgy vélekedett, az ország jó irányban halad.
A Levada központ felmérése augusztus 20. és 26. között történt egy 1600 fős országos reprezentatív mintán. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!