Nagyvilág
Az iskolába járásért sztrájkolnának Spanyolországban
Nem akarnak több digitális oktatást.
Sztrájkra készülnek szeptemberben diák- és tanári érdekképviseletek is Spanyolországban, hogy így követeljék a biztonságos tanévkezdést a koronavírus-fertőzésének számának növekedése közepette.
A mintegy 25 ezer tagot számláló Sindicato de Estudiantes (SE) tanulói szakszervezet szerdán háromnapos tiltakozó akciót hirdetett meg szeptember 16-ától.
Coral Latorre szóvivő katasztrófának nevezte az előző félévben zajlott távoktatást. „Vissza akarunk térni a tanórákra” – jelentette ki.
A legnagyobb dolgozói érdekképviseletek (CCOO, UGT, CGT, STEM) is megmozdulásokat kezdeményeztek a fővárost is magába foglaló madridi autonóm közösségben, mert nem tartják elég konkrétnak a vírussal szembeni védekezésről szóló felkészülési terveket, hiányolják az előzetes szakmai egyeztetéseket, valamint kifogásolják egyebek között, hogy nem minden évfolyam térhet vissza teljesen az iskolákba.
Az oktatási minisztérium még június közepén készítette el útmutatóját az intézmények számára, javasolva a tantermekben a diákok ülőhelyei közötti, legalább másfél méteres távolság biztosítását, 15-20 fős tanulócsoportok kialakítását és egy úgynevezett Covid-felelős kijelölését.
A tartományok a napokban kezdték bejelenteni azt, hogy milyen feltételek mellett kezdődhet meg újból a tanítás.
A madridi autonóm közösségben csúsztatott tanévkezdésre készülnek, vagyis a különböző évfolyamoknak más-más időpontokban indul az oktatás szeptember 4-e és 28-a között.
A regionális kormány tájékoztatása szerint a középiskola utolsó két évfolyama részben online, otthonról folytatja a tanulást. Hatéves kortól kötelező lesz a maszk viselése az intézményekben, a tantermekben pedig a diákok létszáma nem haladhatja meg a húsz főt.
A megnövekedett feladatok miatt több mint tízezerrel növelik az oktatásban dolgozók létszámát, valamint több mint hatezer kamerát szerelnek fel az iskolákban, amelyekkel a tanórákat közvetítik a távolmaradók számára.
Katalóniában szeptember 14-én indul a tanév, az iskolákban fokozatos lesz a beléptetés, mivel testhőmérséklet-ellenőrzést vezetnek be. A keleti régióban 12 éves kortól lesz kötelező az iskolai maszkviselet. A tanév első két hónapjában összesen 500 ezer PCR-teszt elvégzését tervezik a diákok és tanárok körében.
Óvodai, általános és középiskolai szinten összesen több mint 8,2 millió gyerek számára kezdődik meg az oktatás a következő hetekben.
Az oktatási, egészségügyi és területi politikáért felelős miniszterek csütörtökön egyeztetnek a tanévkezdéssel kapcsolatos, olyan függőben lévő kérdésekről, mint hogy fizetett szabadságot kaphasson az a szülő, akinek iskolás gyereke karanténba kényszerül, ha például az osztályában valaki megfertőződik.
Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint szerdára több mint 3500-zal nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma. Az eddig azonosított esetek száma közelít a 420 ezerhez.
A tartományok jelentései alapján készült napi táblázatból kiderült: az elmúlt egy hétben 129-en veszítették életüket a fertőzés következtében. Az elhunytak száma 28971.
Az elmúlt egy napban 922 Covid-beteg került kórházba, 593 páciens pedig gyógyultan hagyhatta el az egészségügyi intézményt, ahol kezelték. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!