Magyarország

A pénztárgépek szerint élénkül a kereslet

Published

on

A kereskedelemben és a vendéglátásban az online pénztárgépek adatai szerint az újranyitás után egyre inkább élénkül a kereslet – mondta a Izer Norbert adóügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek, hozzátéve: a forgalomnövekedés, a béremelkedés, a munkahelyek számának alakulása és az ütemesen érkező állami bevételek együtt azt mutatják, hogy hatékony volt a válságkezelés.

Az államtitkár kitért arra:, a koronavírus okozta válság kezdeti időszakában létkérdés volt, hogy a kormány hiteles és az adott pillanat folyamatait bemutató adatokhoz jusson a gazdaság állásáról, ilyen formán az online kasszák jelentős szerepet játszottak a gazdaságvédelmi intézkedések meghozatalában. Példaként említette, hogy míg tavaly áprilisban 82 milliárd forint bevételt ütöttek be a vendéglátósok a kasszákba, az idén áprilisban mindössze 26 milliárd forintot, amiből látszott, hogy „nagy a baj, lépni kell”.

Az elmúlt pár hónap adatai közül Izer Norbert kiemelte, hogy az elektronikus cikkek kereskedelmében március óta 17 százalékos visszaesés volt, és jelentős a forgalomcsökkenés a ruha-, az ékszer- és az illatszerboltokban is. Emelkedés volt a múlt évi adatokhoz képest a gyógyszerkereskedelemben, az élelmiszer, a dohány és az ital piacán, és nagyobb forgalmat bonyolítottak le a válság kezdete óta a nagy áruházláncok is. A vendéglátásról szólva jelezte: bár az ágazat a válság tavaszi kezdetén óriási veszteségeket szenvedett el, a pénztárgépbe beütött legális forgalma most már alig marad el a tavalyitól.

Az adóügyi államtitkár szerint az adatok biztatóak, azt mutatják, hogy a magyar gazdaság egyik legfontosabb mozgatórugója, a belső fogyasztás, ha nem is zökkenőmentesen, de kimászik a gödörből – írta a Magyar Nemzet.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version