Kiemelt hírek
A klub megerősítette: Messi távozni akar a Barcelonától
Suárez, Rakitic, Vidal és Umtiti is elhagyja csapatot.
Az FC Barcelona labdarúgócsapata kedden hivatalosan megerősítette, hogy a hatszoros aranylabdás Lionel Messi távozni kíván a klubtól. A klub közölte,
a csapatkapitány hivatalos dokumentumot juttatott el távozási szándékáról az egyesülethez.
A válás ugyanakkor pereskedéshez vezethet, mivel a klub szerint Messi egy záradékra hivatkozva szeretne csapatot váltani, amely lehetővé tenné számára, hogy ingyen igazoljon másik klubhoz, csakhogy – a Barca tájékoztatása szerint – annak határideje júniusban lejárt.
A sajtó már a katalán együttes augusztus 14-i Bajnokok Ligája-negyeddöntős búcsúját követően azt írta, hogy a 33 éves támadó távozni akar. Azóta Ronald Koeman személyében kinevezték az új vezetőedzőt, aki igényt tartott volna az argentin szupersztárra.
Messi 2000-ben, 13 évesen lett a Barcelona játékosa, a felnőttek között a 2003/04-es idényben mutatkozott be, azóta pedig a klub történetének legeredményesebb futballistája lett. A többi között tíz bajnoki címet, hat Király Kupa-győzelmet, hét spanyol Szuperkupa-diadalt ünnepelhetett, a nemzetközi porondon pedig négy Bajnokok Ligáját, három európai Szuperkupát és három klubvilágbajnoki címet nyert az együttessel. A 2008-ban olimpiai bajnok támadó összesen
731 mérkőzésen 634 gólt és 276 gólpasszt gyűjtött gránátvörös-kék színekben.
A Barcelona történelmi, 8-2-es vereséget szenvedett a későbbi győztes Bayern Münchentől a legjobb nyolc között a BL-ben, így a 2007/08-as évad után először zárt trófea nélkül egy szezont. Messi mellett
Luis Suárez, Ivan Rakitic, Arturo Vidal és Samuel Umtiti is távozhat a csapattól.
Egyelőre Josep Bartomeu klubelnök és az új vezetőedző, Ronald Koeman sem beszélt nyilvánosan arról, melyik játékosokra nem tartanak igényt a következő szezontól, ám sajtóértesülések szerint a négy érintett futballistával már közölték, hogy nem szerepelnek a holland szakvezető terveiben.
Távozásuk minden bizonnyal része a katalán együttest érintő mélyreható változásoknak, amelyeket Bartomeu jelentett be augusztus közepén. A csapat átalakítása Enrique Sétien vezetőedző azonnali menesztésével kezdődött.
Ami az érkezőket illeti, az egyaránt fiatal Pedri, Matheus Fernandes és Gustavo Maia leigazolása már biztos. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!