Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Lionel Messi nem játszik holnap a Fradi ellen

Létrehozva:

Rajta kívül még két erős katalán játékos kihagyja a Puskás Arénát.

Lionel Messi, Marc-André ter Stegen és Philippe Coutinho is kihagyta a Barcelona keddi edzését – adja hírül a 24.hu, a Mundo Deportivora hivatkozva pedig azt írja, ez egyet jelent azzal, hogy ők hárman nem utaznak Budapestre a Ferencváros elleni, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésre.

A Barca már biztosan továbbjut a csoportból, miközben decemberben összesen nyolc mérkőzést játszik a csapat, így a vezetőedző, Ronald Koeman úgy döntött, pihenőt ad a három játékosnak. Lionel Messi már az előző, Dinamo Kijev elleni BL-meccset is kihagyta, akkor a katalánok 4–0-ra nyertek. Gerard Piqué, Ansu Fati, Sergi Roberto és Samuel Umtiti sérülés miatt nem bevethető.

A Barcelona mellett a Juventus is biztosan továbblép a csoportból, míg a Dinamo Kijevnek és a Fradinak 1-1 pontja van eddig. Ez a két csapat az Európa-ligában való folytatásért van harcban, bármi is történik az ötödik fordulóban, majd az utolsó körben dől el, kié lesz a harmadik hely, amikor is Kijev–Ferencváros mérkőzést rendeznek. A budapesti első meccs 2–2-vel ért véget.

A Ferencváros szerdán 21 órától, a Puskás Arénában fogadja a Barcelonát.

Legnépszerűbb cikkeink