Magyarország

A többség támogatja bringasávot

Published

on

A budapestiek 55 százaléka támogatja az új biciklisávokat – derül ki a napi.hu megrendelésére készült felmérésből. A hónap végéig a BKK is gyűjti az adatokat.

A Fővárosi Önkormányzat még március végén úgy döntött, hogy kihasználva a karantén időszaka alatt felére csökkent gépjárműforgalmat, Budapest néhány fontos útvonalán ideiglenes kerékpársávokat alakít ki – írja a napi.hu.

Az egyik legnagyobb „konfliktusgóc” a Nagykörúti kerékpársáv, ahol mintegy 3 kilométeren az autósok az eddigi két sáv helyett csak egyet használhatnak. Felfestettek sávokat a Bartók Béla úton, a Tétényi úton, az Üllői úton, a Villányi úton is használható az új kerékpársáv.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) augusztus 31-ig várja az emberek véleményét az új sávokról, miközben a Budapest Közút figyelemmel kíséri a teljes útszakasz összes sávjának használatát és ennek fényében dönt a szükséges korrekciók elvégzéséről.

A téma teljesen megosztja a magyar társadalmat: ez derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból.

A megkérdezettek 32 százaléka mindenképpen támogatná a sávok állandósítását, míg 23 százalékuk abban az esetben, ha az érintettek többsége ezt támogatja. Tehát az emberek 55 százaléka hajlik arra, hogy maradjanak a felfestések.

Ezzel szemben 17 százalék nyilatkozott úgy, hogy ez túl nagy problémát okozna az autósoknak, míg 32 százalék a különálló kerékpárutak létesítését támogatja. Utóbbi nem jelenti a kerékpárúthálózat fejlesztésének elutasítását, de biztonságosabb formában tenné azt.

A budapestiek körében 29 százalék mondta azt, hogy igen, a kerékpározást minden esetben támogatni kell és 27 százalék hagyná a sávokat abban az esetben, ha az érintettek többsége ezt szeretné. Mindössze 9 százalékuk aggódik az autósközlekedés miatt, ugyanakkor 35 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy önálló sávok kellenek, tehát a felfestéseknek ebben a formában el kell tűnniük.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version