Magyarország

Augusztus végén befejeződik a ceglédi vasútvonal felújítása

Published

on

A munkálatok miatti módosított menetrend ezért augusztus 31-ig van érvényben. 

A MÁV mintegy négymilliárd forintot csoportosított át idén saját forrásból a ceglédi vonal Nyugati pályaudvar előtti szakaszának felújítására, amelynek részeként a pályaudvar és a Városligeti elágazás közötti szakaszon 5,6 kilométeren átépítik a vágányokat. Emellett a távközlési eszközöket, a biztosítóberendezéseket és a felsővezetéket is karbantartják. 

A vonal átépítése májusban kezdődött, a felújítás első és második szakasza július elejére befejeződött. Jelenleg a bal vágány felújítását végzik a Nyugati pályaudvar és a Városligeti elágazás között, a szakasz egy részén az alépítményt már megépítették, hétvégenként a váltócserék folytatódnak – írták közleményükben. 

A Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon a még augusztus 31-ig fennálló korlátozásokról, az érvényben lévő menetrendi módosításokról a Mávinform oldalán tájékozódhatnak az utasok. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version